Sinka Jánosné - osztályfőnök - küldött képeket a Vöröskereszt versenyén részt vett 9. BKV sikeréről.
Trieb Szilvia vezetésével teafilter képet készítettek, és az osztály első díjat nyert. Gratulálunk!
Bocsi! Majdnem elfelejtettem...a tavaszi szünet elsodorta.
Volt játék, sport és főzés, sütés természetesen április 17-én.
2019-ben rendezték először a Hungexpo területén az SZKTV és OSzTV döntőket április 15-16-án.
Az ország 92 szakképző iskolájából 988 tanuló nevezett - ebből kertész szakmában Felföldi Fanni lett az első.
Ő már csak a díjakat átvenni érkezett. Gémes Gabriella - négy másik virágkötővel tavaszi csokrot és egy beltéri hatalmas vázadíszt készített. A végső összesítésben 4. lett (ebbe a Szombathelyen szerzett pontok is beszámítottak). Itt szépen oldotta meg a feladatokat.
Hasonlóképpen Nagy Attila parképítő technikus jelöltként - tizennégy másik végzőssel - 2x2 méteren sziklakertet épített (egy 'kapott' segítővel). Végül hetedik helyezett lett.
Mindhárman megkapták tehát a bizonyítványt (pontoktól, százaléktól függetlenül) jeles végeredménnyel.
Nekik tehát már izgalom-mentes a tanév vége, a ballagás és a vizsgaidőszak!
Gratulálunk, és köszönjük, hogy az Iskola hírét vitték az országban!
Tegnap este (ápr. 12.) lezajlott a 'szakmák éjszakája' iskolába csalogató program.
Sajnos az időjárás nem volt kedvező...Azért felvonult néhány feldíszített jármű, azután utcai táncprodukciók voltak - szakmai munkaruhában. Majd az aulában és az udvaron különböző feladatokat oldhattak meg az érdeklődők, barátok, rokonok.
Parképítő versenyből nagyon sokat rendeznek...Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny már januárban kezdődött az írásbelikkel, azután a gyakorlati és szóbeli rész a Varga Márton - Bp-i középiskolában folytatódott.
Nagy Attilának még mindig nem ért véget (13.T), mert 15-16-án a Szakma Sztárja versenyen ismét megmutathatja hozzáértését a Vásárközpontban, Kőbányán.
Gratulálunk, és drukkolunk is egyben! Köszönjük a felkészítést és a kísérgetést a tanárnőknek!
A múlt hét végén (március 29-30.) két kis csapat versenyzett a szombathelyi Herman Ottó iskolában a parképítő technikus osztályból. Nagy Attila és Varga Csaba 6., Oláh Szabolcs és Lesetár Pál pedig 8. helyen végzett.
Gratulálunk nekik a komoly helytállásért, Kádár Judit tanárnőnek a felkészítésért. Külön köszönet a szállításért Harangozó Ildikó osztályfőnöknek!
Március 21-én megrendeztük az idei ÖKO-napot.
Volt 'Te szedd', mint minden évben, azután több előadás (pl. a bio - növény - védelemről).
Már több éve kupakot is gyűjtünk beteg gyermek gyógyítására.
Azután a játékos részben újra hasznosított lomokból nagyszerű divatbemutatót rendeztünk, mini flakonokból kreatív használati tárgyakat alkottunk,..és a holnapi víz napja alkalmából tesztet oldottunk meg.
El ne felejtsem: évek óta rajz- és fotó-kiállításon szerepelnek a művészetet kedvelők - ők tárgyjutalomban részesültek.
Végül a győztes osztályok oklevelet és tortát kaptak. Remélem, mindenki jól érezte magát!
A múlt héten rendezték - Szombathelyen - a Virágkötő-virágkereskedő szakma országos tanulmányi versenyét.
Ezen indult iskolánk tanulója: Gémes Gabriella 11. V osztályos tanuló, ahol szerencsésen bekerült a továbbjutó öt tanuló közé, akik Budapesten áprilisban még egyszer találkoznak, hogy kiderüljön a végső sorrend. Ott már csak gyakorlati feladatokat kell megoldaniuk. Ez azt jelenti, hogy Gabi teljes nyugalomban készülhet, mert a vizsgája megvan (ötöst kap mindenből), és hivatalosan nem kell már iskolába járnia.
Gratulálunk neki és a felkészítő tanároknak is!
A TSz-ek szervezéséről történelmi vándorkiállítás volt iskolánkban. Ehhez kapcsolódóan az osztályok 3 fős csapatai vetélkedtek...Mindenki nyertesnek érezheti magát.