A szecessziós házban rendezték - egy nagyon régi hagyomány felújításaként - március 6-9. között azt a kiállítást és vásárt, melyen mi is részt vettünk.Elsősorban szentesiekre gondolt Berezvai Csilla (iskolánk volt diákja), amikor társaival tavaszi vásárt szervezett. Remélem mindenkinek tetszett a sokféle áru, amelyet Almási Melinda jóvoltából képen is bemutatok...
Ma minden szakma képviselője beszámolt a mindennapi tapasztalatairól. Elsősorban régebben végzett diákjaink, de más okból ismerős kedves vendégek is részt vettek benne, hogy nagyobb rálátásunk legyen a 'kimenet' utáni életről, választásokról. Sok érdekes kanyarról beszámoltak...annyi csak a lényeg, hogy utólag mindenki fontosnak tartja az iskolát. A virágkötő csokorkötéssel, a mezőgazdák vetítéssel színesítették mondanivalójukat, Közben pedig játékos vetélkedő simította át a várakozási időket. Köszönjük a szervezőknek, és gratula a 11.BHKV osztálynak!
Január 19-én a Sportcsarnokban feltűzték végzőseinkre a szalagokat.
Ez kisebb figyelmeztetés egyben, hogy már a tanulásra kellene összpontosítani, mert maholnap kenyérkereső, önálló polgárok lehetnek...
Természetesen volt zene, tánc, beszédek, ének, szavalat, és királyi pár választás is:
Gémes Gabriella és Vati Attila járhatták volna el a nyitótáncot, ha még bál is lett volna ( ezt pótolhatják valahol a farsangi rendezvényeken).
Köszönjük minden szorgos kéznek, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez!
Az év első versenye Budapesten zajlott - a Worldskills 2019. szakmák versenyének selejtezője január 9-én.
Iskolánkat Lesetár Pál és Oláh Szabolcs képviselte a 13. TP osztályból. Felkészítőjük Kádár Judit tanárnő mesélte, hogy sajnos egészségügyi problémák merültek fel, így elég nehéz volt lépést tartani a többiekkel. Mégis szépen helytálltak, amint a fotók mutatják, melyeket Péter Gábor szombathelyi tanár bocsátott rendelkezésünkre.
Köszönjük, és dicséret nektek!
Idén a méz és a játékok voltak a főszereplők, a befejezés pedig: töltött káposzta és zserbó.
Köszönet a dolgozóknak, akik nagy részt vállaltak az ünnepi ebéd elkészítésében!
Remélem, mindenki jól érezte magát - a képeken ez látszik - és kipiheni az egész évi fáradalmakat a következő napokban! Áldott karácsonyt !
Gratulálunk a kis csapatnak, akik sikeresen készítették el a Legrand Zrt szentesi iskoláknak kiírt pályázatára reklámfilmjüket. Lakatos János és Tóth Krisztina - Budai Szabolcs tanár úr segédletével beírták magukat a szentesi filmesek 'Nagykönyvébe' (már ha létezik ilyesmi) : ) A dobogós harmadik helyet érték el.
Reméljük, hamarosan láthatjuk a művet, hiszen 100 diákunk (legalább) szerepel benne!